Események

Poszt-Valóság

Kiállítás a Zsennye Design Workshop idei gondolataiból

A Zsennyei Műhely eredményeit bemutató kiállításunk immár hagyományosan a Budapest Design Hét hivatalos programjának része, ez alól az idei, 2017-es kiállítás sem volt kivétel. A kiállítas a Kossuth Lajos utcában, a Paloma Házban kapott helyet. A kiállítás poszterek, modellek és vetített videoanyag segítségével mutatta be az egyhetes workshop eredményeit.
Az egy hetes munka során a csapatok egyetemes, globális problémákra kerestek releváns, friss válaszokat.

1. Spekulatív valóság

Szekcióvezető: Ferenczi Bálint, interakció designer. A MITO vezető tervezője.
A spekulatív valóság szekció azt vizsgálta, hogy hogyan nézne ki az információ, ha ehető lenne. Ezen tárgyisításból kiindulva vizsgálták meg napjaink emberének viszonyát a valósághoz és az információhoz, valamint így próbálták feltérképezni saját tartalomfogyasztási szokásaikat, és annak egészségükre gyakorolt hatását.
Spekulatív design módszerrel közelítettük meg a poszt-valóság témát: egy alternatív, elképzelhető jövőképen dolgoztunk, ami a jelenünkben is releváns lehet.
Az internet az utóbbi évtizedben elvesztette barátságos jellegét. Álhírek, Twitter botok, bérkommentelők és hiperperszonalizált reklámok küzdenek az egyre fogyó gyelmünkét a teljes információs túladagolásig. Ezzel párhuzamosan a „valódi” tartalmak is alkalmazkodnak, gyorsan fogyasztható, 140 karakterig leegyszerűsített tartalomfalatkák jelentek meg, amiket instant tudunk fogyasztani, amikor van némi felesleges időnk. Dedikált olvasási időnk már nincs. Mint amikor már megint gyorsétteremben kajálunk, vagy benyomunk egy zacskó chipset.

Mi van akkor, ha a digitális információ fogyasztásunk úgy működik, mint a táplákozásunk? Hogyha vannak egészséges és egészségtelen infók, nassolás, emésztési problémák, édesszájúság, paleo diéta és tradicionális magyar információk? Fordítunk-e akkora hangsúlyt az infomáció bevitelünkre, mint arra hogy mit eszünk nap mint nap? És ez utóbbival foglalkozunk eleget?

 

2. Mesélő autók

Szekcióvezető: Bálint Gábor MA, formatervező művész és Kovács Róbert MA, formatervező művész. A Maform tervezői. Hogyan alakulnak át közlekedési szokásaink? Miképpen fogunk visszagondolni az autonóm közlekedési eszközök előtti időkre? A szekcióban egy fiktív jövőbeli park, a Visszapillantó park attrakcióit tervezték meg a résztvevők. Ez egy olyan, vidámpark szerű látványosság, ami a belsőégésű motoros, emberek által vezetett járművek világába enged interaktív betekintést a jövő emberének.

3. Alternatív jövőképek

Szekcióvezető: Szilágyi András PhD, művészettörténész
A szekció tézismondata a következő volt: „A múlt képzeletének termékei vagyunk: a jelen a tegnap utópiája“.
Az utópikus és apokaliptikus spekulációk közösek abban, hogy a jelen állapotát elítélik és a változást a jövőbe utalják, ahol az előző radikális javulást, az utóbbi viszont drámai büntetést prognosztizál. Az utópiák sokkal inkább megvalósíthatóak, mint ahogy azt hiszik. Egy nyugtalanító kérdés előtt találjuk magunkat: hogyan kerüljük el megvalósulásukat? Magának a virtuálisnak a hatalomra jutása a mi apokalipszisünk, és megfoszt bennünket az apokalipszis valóságos eseményeitől.

4. Virtuális reprint

Szekcióvezető: Kathi Zsolt grafikusművész és Gosztom András grafikusművész
Gutenberg galaxisában az utóbbi évtizedek technológiai fejlődése markáns nyomot hagyott: a printalapú kommunikációs eszközök mellett megjelentek a digitális információhordozók, melyek egyrészt forradalmasították a vizualitást, másrészt rideg érintőképernyőt húztak a felhasználó és a tar- talom közé. A világ megismerése szinte pixelszám, memória, akkuidő és netkapcsolat kérdése lett. Hogyan kommunikálunk majd, amikor lemerül az utolsó akku is?
A válasz megtalálásához 24 órára spontán kikapcsoltuk a telefonjainkat. Ezzel együtt magunkat is az online térből. Felültünk egy rendkívüli érzelmi hullámvasútra, amelyre magunk sem voltunk felkészülve. Az itt és mostban töltött pillanatok különös megnyugvással és örömmel töltöttek el bennünket. Míg máskor azon aggódtunk, hogy vajon mit tartogatnak a párhuzamos valóságok az ajtajaik mögött, és mit szólnak a szeretteink, hogy mi időről időre nem kopogtatunk be rajtuk? Azt tapasztaltuk, hogy a telefonunkhoz, és ezáltal a párhuzamosan létező valóságokhoz sokkal erősebb a kötődésünk, mint azt gondoltuk volna. Ebből kilépni egy kisebb sokk-hatás volt számunkra, ám folyamatosan benne lenni, talán még inkább az. A döntés viszont most már újra a mi kezünkben van, hogy mikor melyiket választjuk.