Események

Design Workshop 2006.

Olaszliszkai, 2006. Design Workshop

Nemzetközi Design Workshop, Olaszliszka 2005–2007.

Bár az olaszliszkai csonka toronyhoz csatlakozó „fényjáték” talán örökre az újjászülető workshopon résztvevő designerek utópisztikus ötlete marad, de az olaszliszkai Traktér, mint régi-új kulturális központ kezdődő újraélesztése remélhetően az újjászülető Workshop legfontosabb eredményének lesz tekinthető, mivel 2012-ben – 6 évvel az első Design Workshopot követően – kiemelt műemléki védettséget kapott az épület, és előreláthatóan hamarosan megkezdődik felújítása is. „A Traktér épületének, megmaradt falainak és tereinek megtisztításával, a járófelületek zúzottkővel való borításával, parkosítással méltó emlékhellyé nyilvánítható ez a jelképi erővel bíró épület.” – fogalmaz az első Szekció záródokumentuma. Némiképp árnyalja a bizakodó képet, hogy az egykori pálos kolostor épülete 2006-ban még tetővel rendelkezett, 2012-ben azonban, amikor a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiemelt, veszélyeztetett műemlékké nyilvánította az 500 éves épületet, falai romként már szabadon álltak.

A 2006-os javaslat az önkormányzat szerény anyagi lehetőségeit figyelembe véve készült, így a napjainkban meginduló felújítás folyamán a teljes restaurálás is valószínűleg annak takarékos és visszafogott elképzeléseit fogja tudni követni. Az újjászülető Zsennyei Műhely munkájának azonban ezáltal végre valós nyoma is maradhatna, 6 évvel javaslatai megfogalmazását követően. Az újjászülető workshop különleges, három évig tartó konkrét design-terepmunkát jelentett Olaszliszkán. Az újjászülető Műhely ugyanis a helyi szakemberek, helytörténészek, kulturális szakemberek és vállalkozók bevonásával indult el. A konkrét, a település hétköznapjait meghatározó feladatok feltárása és megoldások keresése konkrét gyakorlati értelmet adott az ott eltöltött időnek.

Olaszliszka: a falu és design

Zalavári József leírása alapján az első 2005-ös Workshop Olaszliszka településének összetett, a design által megvalósítható fejlesztését tűzte ki céljául, mely munkát a további három évben is folytatták. Így a Műhely másik szekciójának célja a falu kulturális arculatának kutatása és újrainterpretálása volt. Egy új design-terület: informatikai és grafikai fejlesztések komplexitása jelenik meg, hisz egy települést nem pusztán a valós tárgyi és építészeti téren, hanem ha úgy tetszik a virtuális térben is reprezentálni kell. A falu majd ezeréves történetének elemzése a hely különlegességeit, jellegzetes motívumait fedte fel a tervezés számára.

A harmadik szekció a faluközlekedés és infrastruktúra-fejlesztésének lehetőségeit mérte fel, főleg a vízben rejlő lehetőségek által. A már létező vízi turizmus, a vízi sportok bővítésének lehetőségei szintén a falusi turizmus megújítását szolgálhatnák. A szekció tervezői a kikötői stég és környékének fejlesztésére tettek javaslatokat. Megfigyelhető itt is, hogy a megújuló Zsennye szelleme nagyban tükrözi az eredeti Műhely és a későbbi DZSEM szellemének egyfajta szintézisét. A problémacentrikus, egyben elméleti megközelítés egyrészt közelíti a tervezőt a szakma során felmerülő valós problémák felé, egy elmaradt régió anyagi és egyéb lehetőségeihez, egyben képes arra, hogy kijelölje azt az irányt a Jövőben, ami felé a designer és az őt „alkalmazó” közösség együttesen léphet tovább. Olaszliszka kikötője a Bodrog partján kiváló nyári strandolási lehetőséget teremthet a vízbe süllyesztett 20–25 méteres medence révén, különböző látványos kiegészítő elemekkel. A büféktől a csónaktúrákig a strandolók igényeinek kielégítésére tervezett parti és vízi egységek több kisvállalkozásnak teremhetnek üzleti alkalmat. A szekció – munkáját folytatva 2006-ban a kikötő és a gát vonalában a Bodrog partján új funkciók és létesítmények kialakítását javasolta. A parton kiképzett promenáddal, sétánnyal a gát oldalában a falu felé forduló szabadtéri színházat képzeltek el.

A település további komplex fejlesztésére is tettek javaslatot, hisz a templom és a Traktér felé induló utca, a Traktér a tengelyében futó sétány, a szabadtéri színpad, a „Gát” promenád és a kikötő egy körgyűrűvel visszahozza a látogatót a kiindulóponthoz, a templomhoz. Ez az ív a fejlesztések számára is egy lehetséges „belváros” kiépítését teszi lehetővé. Egy ehhez az ívhez tervezett gyalogoshíd, a maga karakteres formai megjelenésével a Bodrog védett természeti területeit köti össze a községgel. Látható, hogy a több éven át visszatérő Workshop, a helyi viszonyok részletes feltérképezése révén komplex módon járulhat hozzá egy térség fejlődéséhez és megújulásához azáltal, hogy a helyi lehetőségek és potenciálok feltárását úgy végzi el, ahogy arra egyébiránt helyben nem lennének képesek.

A design azonban közvetlen tárgyi környezetet, kultúrát is jelent, ami fontos egy adott térség identitásának folyamatos újrafogalmazásában. A design meghatározza tárgyi környezetünk, és tárgyaink minősége hatással van az adott közösség emberi és etikai minőségére. Ezek a gondolatok Olaszliszka előtt majd 20–30 évvel már elhangzottak Zsennyén, s pár évtizeddel később igazolódott e megállapítások igazságtartalma. A Workshop 2005-ben egyetlen, a község életében fontos szerepet játszó tárgyra, a kompra koncentrált, s két év múlva ez a tárgy komplex szervező-elemmé nőtt a falu fejlesztésének terveiben. Igyekeztek több szempontból megközelíteni, új funkciókkal felruházni az eszközt, a vízzel való kapcsolat tartalmának bővítéséhez társítva a tárgy innovációját. A megújuló Traktér, a megújuló bodrogi strand, és az átértelmezett „komp” együttesen a közösség prosperitását, fejlődését, saját lábra állásának esélyét hordozhatják. Meg kell jegyezni ehelyütt, hogy hasonló „szellemi érték-bevitel” szükséges lenne az ország többi hasonló területén, hogy ezen ötletek projektté fejlesztése révén az esetleges európai fejlesztési forrásokat ezek a térségek ténylegesen igénybe tudják venni, és saját további fejlődésük alapjait legyenek képesek megteremteni. A tervezés kreatív oldala a környezetet megváltoztató, de egyben megtermékenyítő gondolatot mutatott fel ajánlati terveiben a falu számára. Idea és valóság, elmélet és gyakorlat, utópia és tényleges megújulás: a kérdés az, hogyan váltható valóra egy idea, akár ha megkezdődik ezeknek a valósággal való szembesülése. Olaszliszkánál ez még nem eldöntött kérdés, hisz 2007-ben a globális válság egy időre legalábbis zárójelbe tett minden hasonló fejlődési lehetőséget és álmot. Ahogy azonban 2012-ben előkerültek a zsennyei dokumentumok Olaszliszka fejlesztése kapcsán, lehet pár éven belül láthatóvá válik az, miként lesz Zsennye a valós fejlődés motorja.

 

Néprajz és tervrajz: gasztrodesign, kézművesség és design kapcsolatai

Amikor 2006-ban és 2007-ben visszatért a Workshop, a különböző szekciók folytatták Olaszliszka „kreatív térképének” elkészítését. Azon túl, hogy a Traktér előző évben körvonalazódó III. Nemzetközi Design Workshop Olaszliszka 2007. „A falu majd ezer éves történetének elemzése a hely különlegességeit, jellegzetes motívumait fedte fel a tervezés számára. A templom története, szimbolikája, a címere alkalmas a község arculatának fejlesztésére.Az eredendően többnemzetiségű település különböző kulturális hagyományainak, jelképrendszerének megismerése. A község egységes vizuális arculatának megteremtése az épített és a grafikai, virtuális tér egységének feltételezésével történhet. A település és a régió történetének és a közterek, építészeti elemek harmonikus, összehangolt fejlesztése a nemzetiségi kulturális gyökerek, szimbólumok megismerésével és újratervezésével érhető el. A kulturális jelrendszerek jelentéstartamának kutatásával egy olyan vizuális kulturális adatbank teremthető meg, amely felhasználásával egységes és egyben változatos megjelenést biztosíthat a község és a régió számára.”

Az új Műhely ugyanis remek lehetőséget nyújt arra, hogy mintegy „élesben” kísérletezhessenek a résztvevők, és ne pusztán előadások révén, hanem valós munkát végezve a gyakorlatban is felvázolhassák egy-egy design irányzat lehetőségeit. Ahogy Zalavári József fogalmaz: „A gasztronómia kultúrája az ízek mellett a tárgyak és a látvány kultúrája is. Egy csésze sziluettje, egy kanál ívelése, egy tányér öblössége, a késpenge finom metszete mind-mind hozzátartozik ahhoz az illathoz, ízhez amit már éreztünk terített asztalnál.”

Olaszliszka többnemzetiségű település, így sajátos karakterében, ételeiben is keverednek az eltérő kultúrák. „A leves íze és a tányér eredeti formája minden házban egy kicsit más és mégis rokon.” – fogalmaz Zalavári. A helyi közösséggel szoros kapcsolatot létrehozó designer csapat célja volt, hogy újra teremtse, felmérje és a kreatív megújulás részévé tegye ezt a legelemibb szükségletet szolgáló tárgyi világot. Felkeresték a helyi mesterembereket, hogy segítségükkel formáljanak edényeket, használati tárgyakat. Megkeresték a még emlékező idős nénik gyönyörű kézírással lejegyzett receptfüzeteit, dokumentálták a padlásokon porosodó fazekakat. Ez a munka nagyban emlékeztet a XX. század fordulójának 100 évvel korábbi néprajzi munkájához. 1905–1906 környékén a néprajzosok, képzőművészek, zeneszerzők és építészek utaztak le vidékre, hogy hasonló „terepmunka” révén növeljék tudásuk, és fordítsák ezt át az új, modern korszak kifejezései közé, az új világba. Az eltelt száz évet követően a designer hasonló szerepben van, hasonló tudás birtokosa, és nagyban hasonlít az is, ahogy – miként a múlt században – a jelen kor lehetőségeit szeretnék ütköztetni a múlt örökségeivel. Amikor az olaszliszkai Workshop designerei egy asztalra helyezik a gasztronómia ősi, hagyományos törvényei szerint ezeket a világ négy égtájáról ide származott ételeket és párosítják a már majdnem feledésbe merült formák mai változataival, szembesíti a régi és az új anyagokat, a technológiák adta lehetőségekkel, munkájuk is olyan lesz, mint az Erdély falvaiban kóborló Kós Károly, vagy a Szigetközben „jegyzetelő” modernista építész, Weichinger Károlyé.

A tárgytörténeti, helytörténeti kutatás, nemzetiségtörténeti kutatás eredményeként a három éven át folyó olaszliszkai munka egyik, Zalavári József vezette szekciója révén a régi és új működési funkciók összekapcsolását végezte szakmai szemmel, munkája a község vezetői számára hasonlóan sok értékes hozadékkal zárult. A formával és anyaggal történő játék, a megszokott és szokatlan ötvözése bizonyos tekintetben visszatérés azokhoz a korai modern gyökerekhez, melyekkel Zsennye eredetileg, már a hetvenes évek végén a maga kapcsolatát kereste. A régióban fellelhető manufaktúrák, kézművesek tárgyi kultúrájának megismerése, a lehetőségek feltárását végeztek, s ez is nagyban hasonlít például a Verőcén a modern kerámia útjait kereső Gorka Géza iparművészeti munkájához, szakmai örökségéhez. A helyi, sokszor elfelejtett értékes kézműves hagyományokat reprezentáló tárgyak gyűjtését végezték a résztvevők, a még megmaradt értékek számbavétele sok későbbi tanulsággal is szolgált, hisz ezek jelenthetik a megújulás lehetőségét 100 évvel a nagy néprajzi felmérések kora után.

Érdekes tapasztalat, hogy a XX. század viharait követően, megannyi történelmi trauma után a modern korban marginálisnak tekintett „elmaradott vidék” még mindig magában rejti önnön kreatív megújulásának értékeit. Ezek a regionális értékek száz évvel később is egy új, minőségi helyi kultúrát teremtő tárgyi világ megteremtésének lehetőségét, s ezáltal tengernyi feladatot rejt magában. Az olaszliszkai térségben működő Búzavirág Alapítvány által működtetett manufaktura gyártmányainak megismerése például a designerek számára lehetőséget biztosított konkrét tervezésre is. A megújuló Műhely bizonyítékát adta, hogy a helyi szakmai, technológiai anyagi adottságok kihasználásával a mindennapok elemi tárgyait is meg lehet tervezni és el lehet készíteni helyben, természetesen a megfelelő innovatív tudás hozzáadásával. Ez a tudás a tartalmilag is megújult, és immár teljes egészében „magyar design”, mely egyszerre hordozza a szociális fejlődés lehetőségét, a természettel való összhangot, valamint a fejlődés és fenntarthatóság gondolatát. Szintézist képez az ősi és élő kulturális tradíciók és a technológia legújabb vívmányai között, ezáltal biztosítja a kézművesség számára is az innováció és megújulás, a túlélés új lehetőségeit. 2007-ig tehát 3 éves munkával a Zsennyei Műhely (nem véletlen őrizve ugyanakkor a zsennyei ezeréves tölgyfa logóját) valós terepmunkát végzett Olaszliszkán. Eredményeiket több helyen publikálták, ekkor már az internet révén viszonylag széles szakmai körökhöz eljutott Zsennye újjászületésének híre. A korábbi elméleti munka helyét azonban láthatóan majdnem két évtizedre az oktatás és a tervezés praktikus kérdései vették át..